iDance
Főoldal Hírek Iskoláink Videók Cikkek Blog Fórum
Nem vagy bejelentkezve! Jelentkezz be vagy Regisztrálj
admin :Zan | Válassz iskolát : BooG-S For2 Ritmo De La Luna Ádám és Rita Swing

Blog

West Coast Swinget tanítottunk Cannesban

2010. július. 1. 17:24

 
A februári első bemutatkozásunk után újra meghívtak minket Cannes-ba West Coast Swinget tanítani!

Pénteken este indult a repcsi. Bécsben volt az átszállás, ami fura volt, mert miután felszállt a gép és megittuk a vizet amit adtak, már szálltunk is le.
Cannes-ban Olivier egyik tanítványa várt minket a reptéren. Rögtön a buliba vitt, ahol már javában ment a party, egy tengerparty Pub-ban. Nekem nagyon tetszik a hely, klassz lenne, ha egyszer nekünk is ilyen helyen lehetne a rendszeres bulink.

Másnap 2-kor kezdődtek az óráink, így egyrészt jól kialudtuk magunkat, másrészt volt időnk kicsit egyeztetni az általunk összeállított tananyagot Olivierrel.
A szombati óráink egy templom oldalán, kis kápolnából kialakított táncteremben volt. Tisztán lehetett érezni a vastag falak hűvösét, és még a tömjén szagot is!

A középhaladó csoport egy kicsit nagyobb létszámú volt a terem adottságaihoz képest, de azért megoldottuk. Sokan a haladóra is maradtak, nagyon lelkes kis csapat jött össze. Néha kissé nehéznek találták az anyagot, de aztán végül megküzdöttek vele és örültek az eredménynek. 
Ezután egy koncertre mentünk, ahol Olivier-ék tartottak balboa és lindy ízelítő órát. Ray Charles emlékkoncert volt komplett vokállal, zenekarral. A zene színvonalas volt, de csak ülve élvezhettük, mert az előre egyeztetett parkett mégsem került a színpad elé. Kavicsos földön, murván táncolni pedig nem olyan nagy élvezet. Mivel én szandálban érkeztem és azonkívül csak a tánccipőm volt nálam, nem osztozhattam Ádámmal abban az élményben, hogy egy kis rögtönzött WCS bemutatót tartsunk a nézőknek. Ő hősiesen megküzdött a nehézségekkel Nataschával az oldalán.
Elég későn értünk haza, de még sokáig szórakoztattuk egymást kedvenc zenéink, videóink nézegetésével.

Másnap megint jól kialudtuk magunkat, majd egy kellemes teraszon elfogyasztott „reggeli” után mentünk az órákra. Olivier megvette álmai motorját, amit Ádám nagyon szeretett volna kipróbálni a hátsó ülésen ülve, így a fiúk motoron érkeztek a táncteremhez.

Az órák jól sikerültek és a pólóink is nagyon tetszettek nekik, szinte mindet megvették, amit kivittünk.
Óra után Ádám próbált meggyőzni, hogy próbáljam ki a motorozást de én meghagytam neki ezt az élményt.

Leruccantunk a tengerpartra egy kicsit lazítani és élvezni a kellemes környezetet.

 

Befejezésként pedig Olivier a teraszon készített nekünk grillvacsorát. Nagyon finom volt. Amíg sült a kaja, mi orosz tudásunkat próbáltuk feleleveníteni, mert ott volt Natascha mamája, aki nem beszélt más nyelven. Hála a nyolc éves orosz képzésünknek, Ádám még mondatokat is kreált több-kevesebb sikerrel.

Hétfőn reggel f8-kor indult a gépünk Nizzából így 6-kor fel kellet kelniL. Olivier kivitt a reptérre, ahol kis káosz alakult ki, miután az emberek többsége nem tudott az automatikusan bejelentkezni. Hogy emiatt vagy sem, de jó sokat késett a gépünk, így Bécsben hajszálon múlott, hogy elértük a csatlakozást. A hangosbemondón mondogatták a nevünket és már mindenki a gépen, amikor külön busszal végre odaértünk.
A jelen állás szerint a legközelebbi utazásunk szeptemberben lesz, így addig várunk Titeket szeretettel a szerdai középhaladó és a vasárnapi klub 1-2 órákon!

tagek : west coast swing, tanc, tanitas, workshop, blog, blog-ar, blog-tancosok,

A Hold süssön rátok!

2010. február. 7. 21:33

 
A Hold 384.400 km-es távolságban elliptikus pályában kering a Föld körül. A Hold annyi idő alatt fordul meg saját tengelye körül, mint amennyi idő alatt megkerüli a Földet, ezért látjuk mindig ugyanazt az oldalát. Különböző fázisait a Nappal és a Földdel való kölcsönös helyzete hozza létre.

 

 

2010 februárja egy igazán különleges hónap. A hold február első napján kezdett fogyni, ami egészen pontosan a hónap közepéig tart ki, a ciklus utolsó napja és a telihold pedig pontosan február 28-ára esik.

 

  

A Holdnak, éppúgy, mint a többi égitestnek, gravitációs erőtere van. Vonzó ereje a Földre is hat, és a Nap vonzó erejével a tengerekben árapályt idéz elő. Ha a Holdnak ekkora ereje van, vajon hogyan befolyásolja az élő szervezeteket és az embert?

 

Sokakra hat nyomasztóan a fogyó hold, és töltődnek fel új energiával újhold idején. A hosszú és hideg tél is kifárasztja az embert. Hogy ezen a nehéz időszakon átsegítsünk Titeket, a Ritmo de La Luna rengeteg programmal és meglepetéssel készült.

 

Következzen hát a Hold Hete!

 

A hét első napján megtanulhatod a salsa néhány alaplépését. De ha ez még nem tüzelt fel eléggé, a sort a bachata és a merenge követi! Tartsd hát nyitva a szemed, kommentáld a héten felkerülő videókat a feltöltést követő 48 órában és légy Te az első aki a Hold Hetének harmadik videóját kommentálja! Miért? Mert ha sikerül elsőnek lenned, az iDance egy ingyenes belépővel jutalmaz meg Téged a Luna 2010. február 20-i, Domus Vinorum-ban tartott különleges bulijára!

 

Szeretnéd a táncot élőben is kipróbálni? A Ritmo de La Luna februárban nem kevesebb, mint öt új tanfolyamot indít!

 

Részletekért tekintsd meg a Ritmo De La Luna honlapját!

 

 

 

tagek : blog, blog-zan, blog-admin,

iDance és Táncoljvelem

2010. január. 19. 17:18

 
Várva várt nap volt a mai: végre elindultak az oldalak, a www.i-dance.hu és a www.tancoljvelem.hu. Bár a táncpartner keresőt korlátozás nélkül használhatjátok, az iDance éles tesztje csak most kezdődött meg, így a funkciók fokozatosan válnak elérhetővé.

Hogy ezen időszak alatt is legyen miért visszatérned hozzánk, az elkövetkező időszakban minden nap egy új videóval kedveskedünk Neked! A nap videóját a Szájmon Mondja rovat mellett találjátok a Főoldalon.

 

Akik regisztráció nélkül használják az oldalt, azok most is és a jövőben is csak passzívan vehetnek részt a közösségi életben. Nem lesz lehetőségük a tartalmak értékelésére, nem lesz sem kommentálási, sem fórum hozzászólási joguk. A regisztráció mindazonáltal díjmentes, és csupán néhány percet vesz igénybe! Miután regisztráltál, az aktív felhasználásért pontokat fogsz kapni, melyeket a későbbiekben ajándékokra és kedvezményekre használhatsz fel. Szeretnéd kipróbálni az összes táncstílust, élőben és teljesen ingyen? Hamarosan erre is lehetőséget kapsz!

 

 

Böngéssz, élj közösségi életet, kommentálj, és ha kérésed/kívánságod van, ne habozz szólni!

tagek : blog, blog-admin,

Tagek

hiphop, jackson, blog-bugesz, blog-tancosok, blog, cake, phpblog, php, idance, endofline, hir, hir-bugesz, bugesz, hir-tancosok, jacko, hip-hop, video, video-bugesz, video-tancosok, cikk, cikk-bugesz, cikk-tancosok, unison, bemutatkozs, hir-admin, hir-ritmo, blog-admin, cikk-ritmo, video-for2, video-ritmo, bemutatkozas, cikk-ar, video-ar, west coast swing, adamritaswing, wcs, jack and jill, strictly, classic, showcase, adam, rita, jackjill, tnc, dance, tanfolyam, tnctanfolyam, westy, tnciskola, tncsuli, funky, jazz, rb, rnb, rhythm and blues, swing, rocknroll, rockroll, rap, dance flick, tncos film, love n dancing, cikk-zan, tancos film, blog-zan, verseny, buli, dm, hir-ar, salsa buli, salsa dance, bachata, latin salsa, salsa tanfolyam, latin tnc, bachata video, latin trsastnc, salsa oktats, salsa tanfolyamok, salsa tnciskola, latin tnciskola, latin tnc oktats, salsa tnc, salsa tncoktats, latin tncoktats, latin tnc tanfolyam, latin tnciskolk, latin tanc, salsa youtube, kezd salsa tanfolyam, kubai salsa oktats, kubai salsa tanfolyam, salsa tnctanfolyam, salsa oktats budapest, salsa videk, salsa tnc oktats, latin tnctanfolyam, bachata tanfolyam, egyesulet, cikk-for2, hir-for2, tanctanfolyam, dm rita, tanc, adamrita, tancverseny, filmajnl, hlgyvlasz, filmajanlo, holgyvalasz, bio-for2, elerhetoseg-for2, workshop, elerhetoseg-bugesz, bio-bugesz, elerhetoseg-ritmo, bio-ritmo, tanitas, blog-ar, szilvuple, improvizacio,

Legfrissebb hozzászólások

THE MJ PROJECT: PAST AND FUTURE OF HIP HOP DANCE - boogs

Hát, videó biztosan lesz róla, és ha felfedez minket egy kőgazdag producer, akkor második előadás is :))

THE MJ PROJECT: PAST AND FUTURE OF HIP HOP DANCE - Adam

Jaaaj, miért pont ilyenkor nem leszünk itthon... :( Ugye lesz róla felvétel vagy második előadás?

Változások a táncpartner kereső működésében! - Dancer

Ezzel semmi baj hogy képet kell feltölteni!sak áruléja el valaki hogy mkiért enm tudok JPEG képet feltölteni! Így se kereseni se semmit nem tud az ember ha folyton az van kiírva hogy error!!!! Csináljatok vmit légyszi így nem lehet csinálni semmit!!

Nagyon komoly Krump videó - zan

Nagyon szívesen :D

Nagyon komoly Krump videó - Gyuri

Gyuri, nagyon köszöni! :-)

Teszteld a memóriád! - LunaMelcsi

Gratulálok, Gyuri! Ez jó arány. Majd csütörtökön megtudod, mit kapsz... ;)

Teszteld a memóriád! - Gyuri

Én a másodikra nem tudom a választ :-( Viszont a többire ingen :-) Mit nyertem?

A legjobb Salsa buli! - LunaMelcsi

Komolyan mondom, hogy nagy-nagy kedvet kaptam a kipróbálásához ennek a helynek! Egyszer már tényleg rászánom magam az éjszakázásra... :)

A legjobb Salsa buli! - dpeter

Egyetértek... Én "szerveztem" vagy mi.... :o)))

A legjobb Salsa buli! - Mókusélet

Nekem (a barátnak :-) ) is nagyon tetszett a hely! Tényleg jók voltak a zenék, és az, hogy az egyik kubai srác annyira belejött a buliba, hogy mikrofont ragadott és énekelt, az adott valami olyan pluszt a dologhoz, ami nagyon jó volt! Pénteken egy ismétlés?;-)

Fórum

A Unison DLC fóruma

boogs 2010. szeptember. 4. 13:45

Hétfői Király(ok) - Salsa kezdő csoport

Ani 2010. augusztus. 31. 22:22

Hétfői Király(ok) - Salsa kezdő csoport

Dóri 2010. augusztus. 30. 22:24

Van véleményed az Arany - Salsa - Party-ról? Osszd meg velünk!

detti9210 2010. augusztus. 22. 1:35

Van véleményed az Arany - Salsa - Party-ról? Osszd meg velünk!

dpeter 2010. augusztus. 9. 13:40

Van véleményed az Arany - Salsa - Party-ról? Osszd meg velünk!

lolka30 2010. augusztus. 5. 18:3

Van véleményed az Arany - Salsa - Party-ról? Osszd meg velünk!

ritmodelaluna 2010. augusztus. 5. 16:56

Intenzív

Tangobarne 2010. július. 27. 15:21

Keddi Wesselényis "rosszcsont" salsások :-)

chromygabor 2010. július. 22. 21:2

Keddi Wesselényis "rosszcsont" salsások :-)

Szabi 2010. július. 20. 17:45

iDance - egy End of Line márka, amiben megbízhatsz.