iDance
Főoldal Hírek Iskoláink Videók Cikkek Blog Fórum
Nem vagy bejelentkezve! Jelentkezz be vagy Regisztrálj

Salsa & Koktél Fesztivál Cegléden

2010. július. 19. 21:49

Idén ezalatt az elnevezés alatt nagyszabású nyári programmal rukkolt elő a ceglédi Aqua Centrum, amelyet július 17-én tartottak. Középpontban természetesen a látványos Salsa, és a nem kevésbé látványosan elkészíthető koktélok álltak.

A júliusi forró szombat délelőtt nagy tömeget talált a ceglédi Aqua Centrum bejáratánál. A rendezvényre előzetesen regisztrált tánciskolák tanítványai ellepték a strandot, és egész napra magukévá tették azt.

Az erre az alkalomra felállított színpadon és annak előterén már 11-kor megkezdődött a tánc; elsőként a táncklubok bemutatkozása zajlott. Legalább tíz csapat, köztük természetesen a Ritmo de la Luna is tiszteletét tette és adta elő műsorát, miközben az érdeklődők választhattak a különböző helyszínek közül. A színpadon kívül ugyanis lehetőség volt kubai hangszerek megtekintésére, kipróbálására, tánccipők és pólók vásárlására, és természetesen koktélok beszerzésére is.

Az idő igazi strandoláshoz való volt egész nap, a medencék és csúszdák folyamatosan hűsítették a látogatókat. Igaz, a szél néha feltámadt, és a legkülönbözőbb dolgokat ragadta magával; egyszer még egy napernyő is felszállt nem kis riadalmat okozva, de szerencsésen ért földet és nem okozott bajt.

A medencék ezúttal nem csak pancsolásra szolgáltak, hiszen a lelkes társaság a vízben is táncolt; számos animáció és közös tánc mozgatta meg azokat, akik beálltak a vízben zajló programokra.

Délután profi fellépők szórakoztatták és nyűgözték le a közönséget, nemcsak táncosok, de koktélkeverők is. Az egyik legnépszerűbb előadásnak a szamba ritmusait játszó zenekar bizonyult, akik körmenetben végigjárták a strandot zenéjükkel. Lüktető ritmusuknak senki nem tudott ellenállni, a tömeg lelkesen követte őket.

A nap természetesen éjjeli bulival ért véget, amihez sajnos a szúnyogok is csatlakoztak. Ennek ellenére igazán kellemes, látványos, élménydús napot tudhatott magáénak az, aki ott töltötte az időt. Reméljük, a rendezvényből hagyományt teremtenek, és jövőre újra találkozhatunk a következő fesztiválon!

tagek : cikk, cikk-ritmo, cikk-tancosok,

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy kommentálhass

Ritmo De La Luna

iDance Ajánlott tanár
salsa merengue bachata
  • A Ritmo De La Luna videói
  • A Ritmo De La Luna cikkei
  • A Ritmo De La Luna Blog
iDance - egy End of Line márka, amiben megbízhatsz.